2012. január 1-én hatályba lépett az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet. A jogszabály 2.§. (1) bekezdés értelmében az építési beruházás becsült értékének meghatározásakor az ajánlatkérőnek a közbeszerzés megkezdését megelőző 12 hónapnál nem régebben készült költségvetést kell irányadónak tekinteni, amely tartalmazza az építési beruházással kapcsolatosan felmerülő valamennyi szükséges munkatételt. A jogszabály 1. számú melléklete meghatározza a dokumentációk tartalmi követelményeit, amelynek alapján az 1. számú melléklet 2.4. pontjában foglaltaknak megfelelően kötelező elem a Közbeszerzési törvény 49.§. (2) bekezdése szerinti árazatlan költségvetési kiírás: „Építési beruházás megvalósítására vonatkozó közbeszerzési eljárásban a megfelelő ajánlattétel, továbbá az ajánlatok érdemi összehasonlítása érdekében az ajánlatkérő köteles a közbeszerzés tárgyára vonatkozó, annak megfelelő árazatlan költségvetést az ajánlattevők rendelkezésére bocsátani.”
A Kontroll kft által a KORMÁNYZATI GERINCHÁLÓZATON fizikailag kizárólagosan üzemeltetett HUNKBZ online internetes magas-és mélyépítési, épületgépészeti és épületvillamossági költségvetési program regisztráció nélkül, ingyenesen használható közbeszerzési titkosított formátummal, vonalkódos biztonsági elemekkel, mérnökárral (becsült költséggel) a jogszabályban foglaltak teljesítésére. A Windows-ra telepíthető KönyvCalc és HunKalk költségvetés készítő program tervezői változata ekvivalens a Kormányzati Gerinchálózaton működő internetes programmal, professzionál változataik árazott ajánlati, projekt költségvetések készítésére is alkalmasak. Minden programunk .kbz formátummal kompatbilis egymással.























